Kisfaludy Atala

Az örsi pusztán

Erdős pusztán, uri-lakban
Vendégsereg, mulatság van.
Cseng a pohár, szól a zene,
Öröm és bú rezeg benne.

Mert ilyen a magyar nóta,
Ilyen a magyar régóta.
Nagy öröme, nagy bánata,
El egyiket sem hagyhatja.

Szól a zene, elszáll hangja,
Az erdő azt visszaadja;
Szegény legény furulyája
Zengi a viszhangot rája.

Uri-lakba vendég jőve,
De nincs lova, de nincs neve;
Barna arcza, sötét szeme;
Karcsú, délczeg a termete.

A konyhában leül szépen,
S várakozik nagy szerényen,
Mig ő rá is kerül a sor,
Mig előtte étel és bor.

S mig poharat pohárra hajt,
Mélyen hallgat, néha sóhajt, -
S ha a zeneszó kihallik,
Szemeiben tűz villámlik.

Szól a zene a teremben,
Fényes párok tánczolnak benn;
Vidám ujjongások hangzik:
"Három a táncz kivirradtig."

"Három a táncz" viszhangozék;
Künn tánczra kél a bús vendég,
Megpengeti sarkantyúját,
Elfeledi bubánatát.

Vig lakomának vége lett,
A vendégsereg elszéledt;
Mind elmentek, csak egy maradt,
Mire vár még, mit akarhat?!

Nagy alázatosan kéri,
Hogy az úrnőt szólitnák ki;
Előtte meghajtja magát,
Megköszöni a vacsorát.

S midőn fordul s akar menni,
Nevét az úrnő kérdezi.
E kérdésre soká hallgat,
De végtére ily választ ad:

"Szegény legény az én nevem,
Bubánat az én életem,
Szégyen lesz az én halálom,
Addig hát élem világom."

Így szól s villám van szemében
"De katona még sem lettem."
S eltakarja erdő árnya, -
Ilyen a magyar zsiványa.