Szerző
Reményik Sándor

Reményik Sándor

erdélyi származású költő, akinek verseit 1945 után politikai okokból évtizedekre száműzték a magyar irodalomból

1890. augusztus 30. — 1941. október 24.

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 200 alkalommal nézték meg.
Az oldalra felkerült: 2018. november 24.

Megosztás

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Reményik Sándor

Özvegy

Nevetni szívből újra megtanult.
S mert Nyár van még: a ruhája fehér.
De lelkében, a legbelső szobában,
Minden élőnél erősebben él
Az ifjú isten, aki tovaszállt,
Ki ajándékba kapta a halált,
Hogy férfi helyett csillaggá legyen:
Örök szépség és örök szerelem.

A lelkében, a legbelső szobában,
A virágait rendezgeti szépen:
Ezt névnapra, ezt kézfogóra kapta,
Ezt viszontlátáskor, ezt búcsúképen...
Ó mennyi, mennyi virágot kapott!
Pedig be kurta volt a földi éden.

Pár hétig tartott a paradicsom.
S most lányos asszony-lelkében pihen
Az ifjú hős, de nem ravatalon.
Élő erő és ható hatalom.
Fény, aki mellett árnyék a világ.
Emberarcok, hegyek és tengerek
Csak tükrök, mikben ő jelenik meg,
S kinyilatkoztatja folyton magát.

A megözvegyült lélek-palotán
Férfiak is, kérők is járnak át.
Tán akad, aki hosszabban tanyázik.
De ki eljut az utolsó szobáig,
Az a küszöbről némán visszafordul
És úgy oson el lábujjhegyen, loppal.

Ki merne vívni azzal a halottal?

Reményik Sándor aláírása

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom