Kisfaludy Atala

A szenvedőkhez

Oh ti, kiket nagy bú,
Nagy fájdalom ére,
Boruljatok a hű
Természet keblére!

Óh, csak értenétek
Ti a természetet!
Mennyi vigasztalót
Beszél, mennyi szépet!

Óh, csak értenétek
A virág beszédét,
Felélesztené az
Szivetek reményét.

A virág azt mondja:
"Én is elhervadtam,
De a kikelettől
Új életet kaptam."

Oh, csak értenétek,
Mit a patak cseveg,
Felhevülne kínban
Megkövült szivetek.

A patak azt mondja:
"Jég boritá keblem;
De a napsugártól
Újra felhevültem!"

Óh, csak értenétek
Az ég tiszta fényét,
Felderitné újra
Lelkeitek éjét.

Az ég azt ragyogja:
"Sokszor éj boritott,
De a hajnal reám
Újra fényét árasztott."

Óh, csak értenétek,
Hogy csillagbetükkel
Isten a kék égre
E szokat irá fel:

"Ki újra tavaszt küld
Minden hervadásra,
És új hajnalt virraszt
Minden éjhomályra;

Ki felolvaszthatá
A kis patak jegét:
Ő reá bizd szived
Bánatát, keservét."