Czóbel Minka

Két malaczról

Uj tavasz illata! - langyos, meleg a lég -
Nagy téli álomból ismét felébredék.
Kizöldül a mező szinehagyott leple
Mélyebben lélegzik anyaföldünk keble.

Eltévelygő utam temetőbe vezet:
Tavasz ébredését, érzik vajjon ezek?
Egy nyitott sirverem - öreg ember hányja.
Vajjon? - itt végződik az élet talánya?

Vége sohsem lehet - de hol folytatása?
Az öreg egykedvün csak a vermet ássa.
Mellette közelben, a temető alatt
Két növendék malacz túrja a kőfalat.

Vigan csavarodik az egyiknek farka,
Jókedvüen szét áll minden serte rajta
Társa a zöldellő mező hantján játszik
Mindkettőn az édes életöröm látszik:

Fiatal állatok öntudatlan élete -
Élet, élet, élet, a tavaszi légbe.
Temető kapuja lassan megcsikordúl,
Elsuhanó széltől sarkába megfordúl.

E váratlan hangtól a malacz megretten,
Egyszerre felvetik fejüket mindketten
Gyorsan elszaladnak tulsó mező végre
S ismét csak játszanak tavaszi napfénybe.