Ambrozovics Dezső

Kossuth sírjánál

Márciusi szellő, Szabadság szellője,
Szárnyaidon szállok ki a temetőbe.
Megállok egy sírnál néma áhítattal,
Könyezik a szemem, nem bírok magammal!

Elnézem rajt' azt a tömérdek virágot,
Melyet honfigyásznak bús érzése vágott,
Hogy lerakja arra a megszentelt sírra,
Melyre a Szabadság neve van fölírva.

Illatos koszorúk szalagdíszes ágyán
Tüzet fogva forró honszerelem lángján:
Ott hever szerényen, szerteszéjjel szórva,
Gazdag, szegényeknek kegyelet-adója.

Apró kis bokréták, ibolya pár szála,
Szeretettel simul a sír kőlapjára,
Úgy mint egy-egy könycsepp, egyszerü, őszinte,
Mely szívünkből fakad s borul szemeinkre.

Szabadság van írva a sír kőlapjára,
Csakhogy ezt az írást nem mindenki látja,
Csak az aki érzi, mint tör ki belőle
Szabadság szózata, március szellője!

Ez a virágos sír ez a mi oltárunk,
Melyhez bánatunkban imádkozni járunk,
Az ő szentelt neve, várunk, erősségünk,
Diadalmas zászlónk és zsoltárunk nékünk!