Szerző
Szendrey Júlia

Szendrey Júlia

költő, író, Petőfi Sándor felesége

1828. december 29. — 1868. szeptember 6.

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 2968 alkalommal nézték meg.
Az oldalra felkerült: 2018. szeptember 3.

Megosztás

Címkék
Kedvencnek jelölték (2)

Szendrey Júlia

Sötét óra

Naponként árvább egy reménynyel,
S egy csalódással gazdagabb,
Szivünkből ekként fogy az élet,
Cseppenként igy fogy, igy apad.

S igy lesz kietlen pusztaság, hol
Előbb virágos kert vala,
Hol úgy megdalolt, fütyürészett
Az életkedvnek madara.

S lesz temető a sziv, hol nyugszik
Annyi szép és ifjú halott,
Kiket az élet csak gyilkolni
De feledtetni nem tudott.

Holttesteinken ott élődnek
- S gyötrelmeinket ez növeli -
Az emlékezet telhetetlen,
Szüntelen éhes férgei.

És e keservtől, gyötrelemtől,
Mit mi életnek nevezünk,
Nincs szabadulás, nincs menekvés,
Mig a földben nem pihenünk.

Oh, örök álom, miért késel,
Mért nem fogod be szemeim?
Nem róttam még le tartozásom,
Vannak még sirni könyeim?

1861.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!