Sárosi Árpád

Az erdők utján

Nem vagyok én magam,
Ha az erdők utján egyedül is járok,
Virágok, madarak,
Szivemhez nőtt régi, régi jó barátok.

Láttak szomorun is,
Láttak, tuláradó örömmel örülni,
Viharok tüzéből
Az egész lelkemmel ide menekülni...

Virradó hajnalon,
Árnyaktól megrohant, suttogó estéken,
Sokszor láttak engem,
Kerestem valakit, akit vártam, régen.

Jártam a nyomában,
Csak suhant az erdőn, nagy-nagy messzeségben,
Őszre járt a május -
Mire megtaláltam, mire utólértem.