Kolostorban
Csak hárman voltunk. Ketten ők, a szentek,
A bünök fia én, a harmadik,
Pajkos-vidáman szók, poharak csengtek
A ránk simuló lilás hajnalig.
A füst felhozott, benne angyal arcok,
És ugy kacagtak a kis démonok.
Titkos emlékek, könnyes-édes harcok...
- Tempi passati! Nem komoly dolog.
És eloszlottunk. Cellámba kisértek.
Sikoltó zárak, siró kőfalak,
Ők csupa fény, én csupa bün és vétek,
Felettük álom, rajtam szent harag.
Oh jaj, szivembe döfött holt kezével
Ki itt parancsol: aszott Kripta-rém,
Vérem akarja, pezsgő életével,
Én kellek neki, bünös én, csak én.
Lehullok mint cédrus a viharban,
A feszületre szédül homlokom...
ő megbocsát és nem fedd, hogy magamban
Az élet vágyát, vágyva hordozom.
Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!