A költő, a példátlan, régi nagy
U - - U - - - - U -
Megbélyegzett Téged s megátkozott,
- - - - - - U - U -
Állatok erényének hirdetett,
- U U U - - - - U -
Robbanó lelke teljes erejével
- U - - U - U U U - U
Útált és megvetett.
- - - - U -
S nem is csillagot-söprő mozdulattal,
U - - U - - - - U - U
(Hisz láthatatlan karja égig ért!)
- - U - - - U - U -
Csak egy rúgással,
U - - - U
Ahogy oktalan állatot szokás -
U U - U U - U - U -
A sutba, messze - elrúgott magától.
U - U - U - - - U - -
Nekem Te mindenem vagy, Türelem:
U - U - U - - U U -
Szelíden fénylő álló-csillagom,
U - - - - - - - U -
Rámmosolyogsz és engem mosolyogtatsz.
- U U - - - - U U - -
És Te vagy népemnek is mindene,
- U - - - U - - U U
Kit minden égi vándor elhagyott.
- - U - U - U - U -
Mi lenne, ha egy tébolyodott percben
U - U U - - U U - - -
Nekem is égig érne a karom,
U U U - U - U U U -
S magam egéről és népem egéről
U U U - - - - U U - -
Lesöpörnélek őrült mozdulattal:
U U - - U - - - U - -
Türelem, szelíd álló-csillagom? -
U U - U - - - - U U
| 10
10
10
11
6
11
10
5
10
11
10
10
11
10
10
11
10
11
11
10
|
|