Szerző
Pável Ágoston

Pável Ágoston

nyelvész, néprajzkutató és költő

1886. augusztus 28. — 1946. január 2.

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 641 alkalommal nézték meg.
Az oldalra felkerült: 2018. április 2.

Megosztás

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Pável Ágoston

Mintha nevetnél, Pajtás!

Mintha nevetnél, Pajtás!
S vajjon miért? Minő vidám csodán?
Minő vásári, kócos örömökre?
Minő toron
szürcsölt bujtogató boron
fogant meg szíved alján
ez a bolond, csiklandozó kacaj?
Miféle régi dáridókba
felejtkeztél a kátyus, horpadt Mából,
e circumdederumos temetőből?
Hát nem látod, hogy jobbról, balról,
előtted és mögötted,
ölben, talicskán, kordén, cifra hintón,
szemek csüggedt tekintetében,
jövendőtringató fehér bölcsőben,
de mindenki temet?!
Hát nem hallod
a szíved falán kopogtató kongatást,
repedt harangok síri kondulását?!

Igaz!
Ásító sírok omló partjain
néha még mi is nevetünk.
Igen!
Néha még nevetünk.
De koporsós, fullasztó hördüléssel
és tébolyult és tébolyító tekintettel,
mint aki részeg pincék gádorában
duhaj hordók helyett püffedt hullákra nyit,
s torkán akad
a hejehujás, borvirágos örömáradat.

Vagy, Pajtás!
talán te is csupán azért nevetsz,
hogy ne kelljen zokogva ráborulnod
a legelső szembenjövőre,
s könnyes szavakkal kérdened:
nem tudja-e,
meddig tart még e napfogyatkozás,
s merre lehet
ez ezergödrű, falánk temetőből
az életkulcsos kimenet?!
A kimenet!

Ha csak ezért nevettél, Pajtás!:
ne vedd zokon atyádfiának
számonkérő megdöbbenését,
nyujtsad a kezedet,
s keressük együtt
- reménykedő könnyek, bús kacajok között
a bujkáló kimenetet.

S ha a palánkon egy kis rést találunk,
amelyen át új virradatba látunk:
akkor nem lesz többé fájó hazugság
mi bukdácsoló kacagásunk!

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!