Szerző

Ambrozovics Dezső

újságíró, író és műfordító

1864. február 24. — 1919. január 17.

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 706 alkalommal nézték meg.
Az oldalra felkerült: 2018. március 25.

Megosztás

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Ambrozovics Dezső

Rabság

Sas voltam egykoron, magasba' szárnyaló,
Miként a szélvihar szilaj, erős, szabad!
A kék azúr derült világa volt hazám,
A honnan a sugár, a fény, a tüz fakad.

A fellegek fölött, nagy álmok szirtfokán
Magamban éltem át az ifjúságomat,
Lelkem csapongva szállt feléd én Istenem, S
asszárnyakat adott neki a Gondolat!

A hangtalan magány bús csöndje vett körül,
S előttem a csodás, mosolygó Végtelen,
Izzó vágyak tüze perzselte szivemet,
S szemem kutatva járt a messzeségeken.

Ujjongva álltam ott a büszke bérctetőn,
S lelkem derűs öröm mezébe öltözött,
Ezernyi nagy titok dús kincse várt reám
A lét határain, a csillagok között.

Vihar ha jött s szilaj szárnyára felkapott,
Kacagva, vitt, sodort a tiszta ég felé,
Levetkezém legott a léha földi port,
És szomjasan, mohón olvadtam át belé!

Sas voltam egykoron, s ma... szürke rab vagyok,
És csonka szárnyamon rozsdás bilincs csörög,
A lelkemen napfény, sugárözön helyett
Gomolygó föllegek, didergető ködök.

A szép, szabad világ, nagy álmok szirtfoka
Négy fal közé szorult, nehéz rabságra vált,
Sugárzó köntösöm darócra változott,
Az élet mérgezett nvila szivén talált.

Szivén talált, de jaj... megölni nem tudott!
Élek s megyek tovább sivár ösvényemen.
Sziklák között vezet örömtelen utam,
Mindenki elhagyott, már csak Te vagy velem.

Előre hát! Vezess! A csillagok felé,
Szabad világomat add vissza énnekem,
Növesszed újra meg a régi szárnyakat,
Az álmok szárnyait dacos rablelkemen!

Előre hát vigan, az Élet csókja hiv,
És új gyönyört ígér a vesztett üdv helyett,
Amíg a Te szemed kacagva néz reám,
Addig nem félek én, addig nem csüggedek!...

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!