Szerző
Kiss József

Kiss József

magyar költő és szerkesztő

1843. november 30. — 1921. december 31.

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 1165 alkalommal nézték meg.
Az oldalra felkerült: 2018. április 26.

Megosztás

Címkék

Kiss József

Az én imádságom

Mikor levetve papi biborát
S minden hivalgó földi éket,
A főpap öltött tiszta lenruhát,
S a legbensőbb szentélybe lépett,
Meghozni az urnak áldozatát,
S feloldani bűntől a népet:
Követve régi gyakorlatot,
Elsőbb magáért imádkozott.

S im én is, verve zönge kobozon
Az áhitat húrjait lágyan,
Először magamért imádkozom
Mélázó csöndes imádságban,
A költészet magasztos templomom,
Más templomot keveset jártam:
Az ihlet perce a szentélyem,
Hol bűnbocsánat nyilik nékem.

Nem zárt falak mögött kerestelek
Isten atyám! ki szerte lakol
A mindenségben, hol naprendszerek
Örök sürgése zúg-zakatol;
Ó, de ki mégis mindenekfelett
Művész lelkében nyilatkozol,
Erőd egy részét adván neki,
Versengve véled teremteni!

Megettem, uram, kenyerem javát,
S rögös pályán izzadtam, fáztam;
Izleltem az ifjuság mámorát
S mind ami szép e bohó lázban;
Lelkem nagy eszmék lángja járta át,
S Don-Quichoteként értük csatáztam:
Jó volt, szép volt: vele beérem,
S ifjuságom vissza nem kérem.

Mit kérjek hát? Hatalmat? hírnevet?
Fürödni napjuk sugarába?
Vagy gazdagságot, tenger kincseket,
Min lelkét veszti annyi kába?
A boldogsághoz melyik út vezet?
Töprenkedem, de mindhiába!
Fantóm ez is, perc ellegyinti,
S szemtől szembe nem látta - senki!

Egyszer egy király bölcsességet kért,
Hogy beláthasson mult s jövőbe,
S mikor pályája delelőre ért,
Rámondta ah, hogy minden dőre!
Rajongtam volna ifjan tán ezért,
De most nem kérek már belőle:
Félnék, hogy én is akként járok,
Mint ős időn fölkent királyod!

Nincs nagyravágyás bennem, ó uram!
Hogy tündököljem magas polcon,
Könnyű kedéllyel, játszi gondtalan
Viselem én koldus-darócom:
Madárként, melynek két hazája van,
Álom s való közt himbálódzom -
Agyagot gyúrni mesterségem:
A többihez mi közöm nékem?

Te tudod, mikor adj esőt, harmatot
S mozdítsa szél a poshadt léget,
S a szív redői közt te olvasod
A vergődést és a kétséget,
Te adsz örömet, te adsz bánatot,
S eloszlatod a sötétséget:
Minek kérni, Uram! tetőled,
Hisz vágyaink is tőled jőnek?

Ó vágyat adj, hatalmas szenvedélyt!
Mely tespedés-haláltól óvjon,
Ki lángolt, tévedt, vivódott - az élt,
Bár álerény rá gáncsot szórjon.
Ne vesztegeljek lomha túzokként,
Ó de repüljek mint a sólyom!
S haragod hangját kölcsönözd nekem,
Hogy dalom, ha kell, menydörgés legyen.

Kiss József aláírása

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!