Szerző

Kenézy Lajos

református lelkész, költő és fordító

1818. — 1849. március 22.

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 881 alkalommal nézték meg.
Az oldalra felkerült: 2014. augusztus 7.

Megosztás

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Kenézy Lajos

Hókebel

Kebled hulláma földagad,
S apály lohasztja le.
Igen! szerelmünk is csak úgy
Dagad s apad vele.
Hübb képedet nem, — semmi nem
Adandhatá vala,
Mint hókebled, mi elbájolt,
Fiszívek angyala! —
Hallám kisded koromba’ még,
Hogy a természeten
Nincs álszin, és szép kebled ezt
Meg is fejté nekem.
Botor valék, midőn hivém,
Hogy mindig egy lehet,
Az a mi kün is változik:
Tajtbol fútt kebeled.
Hiszen már kiilsőképen is
Mindig föl és leszáll,
Midőn hasonlót nem látunk,
Vezúv láváinál.
Mégis midőn kitör tüze:
Rendesnek látjuk azt;
Nem így a nökebelt, a melly
Magához még tapaszt. —
Most mondja meg már a tudós,
Ki a természetet
Csiráiban is ismeri:
Honnét ez ellenet?
Miért nem távolitjuk el
A vésznek föllegét,
Melly édenünket vad dühvei
Rombolva dulja szét?
Miért nem vágyik biztosabb
Révpartra kötni ki,
Olly sok veszély, s kaland után
Sziv csolnakát kiki?
Én meg merném tán mondani,
Bár tudós nem vagyok,
Ha megbocsátnátok nekem
Ti nyájas angyalok!
Azért keres ti nálatok
Sziv révpartot kiki,
Mert jobbat nem tanál, a hol
Biztosban kötne ki.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!