Szerző
Makai Emil

Makai Emil

költő, drámaíró, újságíró és műfordító

1870. november 17. — 1901. augusztus 6.

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 996 alkalommal nézték meg.
Az oldalra felkerült: 2018. május 9.

Megosztás

Címkék

Makai Emil

A bolygó

Kivetve annyi társsal együtt
A semmiségbe vágtatok;
Lobog a tűz kihalt szivemben,
Ha elfáradtam, újra kezdem
Elől az őrült rohamot.

Pirosló lángok csókja nyaldos
És vágytól reszket a nagy ég;
Izzóvá lesz a könnyű pára -
Bölcsőm a végtelen homálya,
Sírom az örök semmiség!

Az alaktalan, lázas éjbe
Nyughatlan ösztön kergetett;
És mint egy szörnyű végzet rabja,
Jövök, izzó fáklyát ragadva
S uszályom söpri az eget.

Alvó világ, hunyó természet,
Nyugalmadat irigylem én!
Belőled rég kihalt a lélek,
Míg én, dacolva sors tevéled,
Győztem az idők szellemén.

Voltam, mióta él az eszme,
Mely a világra alkotott;
Nem változom, az vagyok éppen,
Ki milljó s milljó évet éltem
S leszek, míg a világ forog.

Leszek és lesznek mind e társak,
Kik velem együtt bolyganak,
Álmatlanul, kietlen éjbe',
Kikből a sors ádáz szeszélye
Teremtett utitársakat.

Megannyi nyughatatlan lélek,
Ki velem együtt kóborol;
Versenyt futnak őrült rohamba,
Nincs senki, aki elmaradna -
És nem találunk célt sehol!

Makai Emil aláírása

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!