Szerző

Dura Máté

költő, hírlapíró és hivatalnok

1859. szeptember 8. — 1939. március 30.

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 139 alkalommal nézték meg.
Az oldalra felkerült: 2017. november 30.

Megosztás

Címkék

Dura Máté

A pusztai templom

Ott van a tengersík róna közepette,
Haragos századok harczolnak felette,
Az lerontá tornyát, ez fergetegével
A templomhajónak hátulját dönté el.

Két oldala áll még, mint a test csontváza
S esd az időnek, hogy kimélje, ne bántsa.
A vén idő hallgat, de ráül a romra
S hol legépebb a fal, ott kezdi és bontja.

Tejfehér uszályu felhők járnak-kelnek,
A szent hely romlásán dörögve könyeznek:
Te vén idő, tudd meg, hogy az istent bántod,
Mikor e szent helynek falait rongálod.

Meg is szakad néha a templom romlása,
Tovább megy az idő, hogy hát ne is lássa;
De emberek jőnek, kő kő után dobban
S egész szekerekkel viszik tova onnan.

Igy, mit tűrni látszik idő és természet,
Azon emberektől nincs semmi kimélet.
Egyikét fösvénység ördögei küldék,
Másikát sarkalá az égető szükség.

De áll azért a rom, mint a multak váza,
Az eltünő élet képeit példázva.
Éltünk: elenyésztünk. Ez az egész élet.
Egy kis szikra, mely e fagyos földre tévedt.

Évek után új év, századokra század,
A jövőre ismét egy újabb kor támad:
S a mit egyik épit, lerontja a másik,
Hol az imádkozott, ez vígadva játszik.

Ide is eljárnak gond nem űzött népek,
Virágarczu lányok, gyorsvérü legények
S honnan egykor a hit az egekbe szállott,
Ott most szilaj nóta kergeti a tánczot.

De ha jön az éjjel és a világ csendes,
Még csak a denevér s a bagoly se repdes,
A mint a kétszarvu hold fellép az égre:
Lassanként gyülemlik a szentegyház népe.

Lágy szellem-alakok végetlen csoportja
Csengő énekléssel vonul be a romba.
S az, a ki ezt látja, az a pásztorember
Térdre esik némán, igaz érzelemmel.

Megújul az oltár, palástos szolgája
Isteni hitéből lángokat rak rája.
Régi imádságát lemorzsolja szépen
S egy sincs köztük, ki meginogna hitében!

A dal pacsirtája is ide száll reggel,
Itten imádkozik vidám, meleg kedvvel,
S az a repkény ottan a külső oldalban
S az a mohanép is fohászkodik abban.

A szentegyháznak meg vézna tető-karja
Szinte reszket, mintha mozdulni akarna,
Mintha egy világot tartana ölelve,
Mintha most is buzgó népe volna benne.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom