Szerző

Bányai Kornél

költő

1897. augusztus 26. — 1934. augusztus 31.

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 576 alkalommal nézték meg.
Az oldalra felkerült: 2016. április 25.

Megosztás

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Bányai Kornél

Léva Dombjain

Földig omolva simítom lengő fürtjeid s a színeket,
mik sokasodva nőnek és ünneppé lobogózzák,
szántott világ, friss fénybe forduló földarcodat,
mely újra felkacag s velem dalolja szélbe
minden élők s halottak indulóját.

Vert emberként elzuhant a róna, sajgó sebeit
finom párákkal s vattás felhőkkel kötözi a távol.
Maholnap táncra pördül, fényt iszik, szivárványt
lenget s duhaj kedvvel ízes szőlőt és búzát
bocsát magosba lázadó porából.

Némán hallgat északon hegyek halvány világa,
tót falvak ülnek ott erdőkben, ős titkokat takarva.
De újra nő a róna s értük is készíti ünnepét
a meggyötört föld, mely vért izzadott s így várt tavaszt
bogáncsos rongyba rothadó avarba.

Rögök repednek és özönnel dőlnek a színek,
csontok riadnak, távolok ezüstös csöndje zendül.
Minthogyha sosem élt, úgy indul nap felé a föld,
fecskéi szállnak s első csókjai: szép gyönge ibolyák
zenélnek reszkető áldó kezemből.

Nyugat, 1926/3. szám

Bányai Kornél aláírása

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom