A vad halála
Ma ég a bőrömön kátrányban ótvar,
csak jönne már a gyávitó setétség,
csak ülne el az állat s a cselédség,
éjjel, magam, én bekenem szurokkal.
Meg nem másit követség, se nevetség,
úgy elégek, mint szikrára kapott haj,
ki arra vágyik, ahol halhat ott hal,
csak talál máglyát, máglyát vagy kemencét.
Ha a város a húsomtól vörös lesz,
minthogy nem élek elmondom mit összes
éveimen nem mondtam, elharaptam
s úgy zeng torkomon az állati bőgés,
hogy félve lapul várva nagyidőt és
elsárgul az ember a lyukakban.
Brassai Viktornak
Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!