Salamon Ernő

Reménytelen

Zárt szobák vidékén
egyre száz, egyre száz,
kerek eső fizetget,
így cicáz, úgy cicáz,
padlás cseppent cseppeket,
milyen ó, milyen ó,
tiszta csepp-kerekeket,
ugy-e jó? vajjon jó?
Szavak lusta menete
menetel, menetel,
milyen órák követe
jöhet el, jöhet el?
Asztal hallgat, szék beszél
nagy doromb, nagy doromb,
járja víz, meg járja szél
a szobád, jó bolond.

Függöny nincs az ablakon,
rossz a fal, rossz a fal,
átok van az ajkakon,
nincs ma dal, nincs ma dal...
Asszony sivit s a gyerek,
a gyerek, a gyerek,
életedet eszi meg,
nincsen más, ezt eszi meg.
Elfogyott a kenyered,
nincs kenyér, nincs kenyér,
sebes hátad, tenyered
ma mit ér, ma mit ér?
mindjárt messze ment a nyár,
el a nyár, jaj, a nyár,
éhes szájad minek áll,
minek áll? Mire vár?

Mindjárt ősz jön, lusta bú,
jó szüret, vig szüret,
hogyha üres a batyú,
ki tölti, tölti meg?
S hogyha eljön majd a tél,
ó a tél, jaj, a tél,
cserepes szád nem beszél,
fojtja hó és vágja szél!

S mire itt van a tavasz,
a tavasz, a tavasz,
szádon nem nyilik panasz,
minek az? Kinek az?
Hisz nőd gyermeket vetélt,
elvetélt, elvetélt,
a világon minek élt,
minek élt? Kinek élt?
Kölyköd nem kér kenyeret,
kenyeret, kenyeret,
téli hülés ette meg,
ette meg, ette meg!
Jöhet eső, jöhet szél,
rongyos tested sem beszél,
nem kapál, nem kaszál,
nem vonit, nem kiabál,
megfojtja a deszkaszál,
deszkaszál, deszkaszál!