Szerző

Indali Gyula

költő és jogász

1851. február 23. — 1880.

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 489 alkalommal nézték meg.
Az oldalra felkerült: 2015. január 11.

Megosztás

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Indali Gyula

Szivaromhoz

Égj, füstölögj vigan, te jó szivar!
Kék füstödön még hadd merengjek el,
Röptét ha látom, tán lelkemnek is
Magasba szállni újra vágya kel.

Óh, jó barátom vagy te, elvonod
A föld- rögétől lelkem, és ami
Szememből már-már végképp kiapadt:
Egy pár könyűt is tudsz fakasztani!

Ah, a mi sorsunk oly hasonlatos!
Hisz mindkettőnknek folyton égni kell!
Még egy utolsó füst — egy végsohaj,
S aztán örökre elfelednek, el!

De ellentétek is vagyunk: tüzed,
Bár holt anyag vagy, égre szállni készt;
Mig engemet, az embert, földre sujt
A láng, mi bennem titkon dúl, emészt!

Csak füstölögj!...a percek múlnak... és
— Örökre még szenvedni sem lehet!
Te is kialszol, — elszáll lelkem is,
Hová, mivé lesz? — nincs rá felelet!

Ha majd tüzed, mely vígan ég, kihalt,
És lerogyok én is a kín alatt:
Emlék jelűi mindkettőnk részirül
A kezdet és vég: hamv és por marad!

A szél majd ezt is elragadja... és
Az országútak fáradt vándora,
Ha tán szemébe megy — nem tudja meg:
Szivarhamv-é, vagy emberszív pora?

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom