Univerzalizmus
Zengő sinek ívelnek homlokunkba
és új váltók gurítnak új utat.
Világok szörnyű titkán győz a munka,
az agyvelő mélységekben kutat.
Tegnap kenyérért víttunk régi harcot,
vakok voltunk s ma hajnalok vagyunk.
Homályból nem törnek reánk kudarcok -
világokat ölel kemény karunk.
Új, óriási ember jár a Földön,
szivárvány reszket izmos vállain.
Szemét szemétbe nem tiporja börtön,
büszkén tekint, forgó világain.
Kezéből lázas mozgások, remények,
örömzsoltáros, tüzesős szavak
pendülnek rombadöntött végtelennek
s a csillagok lábához omlanak.
Ki látott ennyi új energiákat?
Ki sejtett ennyi láncravert erőt?
Mi tegnap álom volt, valóra támad,
együtt örülnek városok, mezők.
Nagy szépségét láthatjuk az erőnek
csillagmezőkön, emberarcokon.
Ember máglyái csillagokba nőnek,
nem hull szemünkre többé hó, korom.
Elomlik messze, kékpalástú távol,
ember göröngyén lázadás lobog,
s világok napban táncoló porából
harmóniát hoznak vashomlokok.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!