Peterdi István

Asszonyi lélek

Bár véletlen hogy élsz és egykor elmégy.
Mégis, derűs volnál és gondtalan.
S az élet játékos és oktalan
És arra kényszeritett, hogy velem légy,

Ki fertőzök a szenvedéseimmel,
Ki lelkem mérgét ép lelkedbe oltom,
Az igaz eggyet hazug százra bontom
S teszem, hogy (Gyönge!) mind a százat hidd el.

Ó hogy törnél le, látom, hogy ha tudnál.
Hogy örülnél a Létnek, ellenemre,
Ha ádáz harcban, - elme ellen elme -
Egyszer, csak egyszer, győzelemre jutnál.

Így csak sóvárgva vágyódol utána.
Mint rég elképzelt, rég várt szeretőt
Epedő, lázas szívvel lesed őt
S mint könnyes lelkű asszony az urára:

Gyülölve gondolsz rám és félelemmel,
A ki a lelked zsarnoka vagyok,
Kiméletlen és rossz és elhagyott,
De gondolkodó, kemény agyú ember.