Sáfáry László

Nyári eső

Napok óta tikkasztó volt a melegség,
az ember éppúgy szenvedett tőle,
akár az állat vagy a növény,
de végre is kettészakadtak a felhők,
és most mindnyájunkat felfrissít ez a langyos nyári eső.
Jól esik ez a gyerekeknek,
lubickolnak is vígan a dagadó patakban,
a kutyák szájuk szélét nyalogatva szaladgálnak a szérűn,
az összeaszott füvek új erőre kapnak,
felemelik fejüket.
Új erőre kapok én is,
ahogy cserepesre barnult testemen végigfutnak a cseppek,
ismeretlen erőket érzek
és nagy távolságokon gondolkodom.
Hiszen ki se tudná megmondani,
honnan hozta ide ezeket a felhőket a gyorsjárású szél,
járhattak ők már nagy városok felett is,
tízemeletes palotákat súrolhattak pár nappal ezelőtt.
Ha pedig továbbmennek,
valamelyik sziklás hegy tetején ütődtek volna széjjel nagy hiába.
Nem tudom én, volt-e céljuk vele,
hogy éppen itt bomlottak esővé,
de azt tudom,
ez az eső jót tesz nekem,
jót tesz a gyerekeknek,
és bizony jót tesz a krumpliföldeknek is.