Ó, régi börtönök nyugalma, szép
- - U - U - U - U -
és régimódi szenvedés, halál
- - U - U - U - U -
költőhalál, fennkölt és hősi kép,
- - U - - - - - U -
tagolt beszéd, mely hallgatót talál, -
U - U - - - U - U -
mily messzi már. A semmiségbe lép,
- - U - U - U - U -
ki most mozdulni mer. A köd szitál.
U - - - U U U - U -
A valóság, mint megrepedt cserép,
U U - - - - U - U -
nem tart már formát és csak arra vár,
- - - - - - U - U -
hogy szétdobhassa rossz szilánkjait.
- - - - U - U - UU
Mi lesz most azzal, aki míg csak él,
U - - - U U U - U -
amíg csak élhet, formában beszél
U - U - - - - - U -
s arról, mi van, - ítélni így tanít.
- - U U - - U - U -
S tanítna még. De minden szétesett.
U - U - U - - - U -
Hát ül és néz. Mert semmit sem tehet.
- U - - - - - - U U
| A
B
A
B
A
C
A
B
D
| 10
12
10
12
10
12
10
12
10
| | A
A
B
| 10
10
10
| | A
A
| 10
10
| ^ Bokorrím
| | |
|
Alliteráció
|