Dukai Takách Judit

Gondolatim az esztendő végével

Mindeneknek vagyon öröm
Számokra elkészítve,
De keseríti azt üröm
Búbánattal vegyítve.
Hah! nincs semmi állandóság,
Nincs, ami megmaradjon,
Minden csupa mulandóság
Elmém bármit forraljon.

Négy részét az esztendőnek
Hogyha veszem példának,
Sokszor örülnek mindenek,
Sokszor pedig bút látnak.
A tavasznak minden örül
Nem éreznek semmi bajt,
Mert a mezőn s házak körül
Fű, fa, virág s minden hajt.

A mezőkön ha aratnak,
Mindenek örvendeznek;
Bő termésért hálát adnak
Annak, kitől jót vesznek.
Óh, ha azt jól meggondolom,
A mező mely ékes volt,
Egészen elszomorodom
Látván, hogy minden kiholt.

Mély gondolatba merülve
Állok magamon kívül
Fejem kábul s elszédülve
Minden csepp vérem kihül:
Én is ily halandó vagyok,
Virágzom még ma s élek,
Holnap talán már hervadok
Por voltam s porrá lészek.

Mi tehát itt a boldogság
E mulandó világon,
Ha nincs semmi állandóság
E remegő ágszálon?
Egyedül csak a reménység
Szent biztatással táplál,
Hogy az égben nem leszen vég
S lelkem új örömre száll.