Somlyó Zoltán

Hogy mi a vér...

Hogy mi a vér?... Az örök mély titok.
Szelíd patak és hömpölygő szitok.
Édes virág a kontynak bársonyán
és mérges ízű, verdeső csalán.

Hogy mi a vér?... Talán a zúgó ár,
mely a malomra hömpölyögve jár.
S a nagykeréknek suttog dalokat
és lisztet őröl, fehéret, sokat.

Hogy mi a vér?... A déli béke tán,
mikor az asszony ott csüng az urán.
S kitárja forró hószín kebelét,
és megszoptatja éhes gyerekét.

Hogy mi a vér?... A dermesztő sikoly,
mikor a szívből valami kifoly.
S a mell lihegve elcsendesedik.
S a testet éj szín hintóra teszik.

Hogy mi a vér?... Setét sár az uton,
mely ólomként csüng a szekérrudon.
És a kocsisnak szemébe röhög,
míg fönt az égbolt reszket és dörög.

Vagy az talán a vér, mikor a föld
meg-megdübörg s pirosszín leplet ölt.
Pirosak lesznek völgyek és hegyek,
s egy katona szól: "Tovább nem megyek...

...idáig jöttem... tovább nem birom...
Ki hitte volna, hogy itt lesz sirom..."
- s a száraz ajk a sárral összeér.
Hogy mi a vér?... Hát ez, hát ez a vér!