Endrődi Sándor

Megnyugvás

Oh engedd, hogy amit a tévelygő tömeg
Hasztalanul keres a zavaros árnyban:
Én a dicsőséget, az üdvöt, a békét
Mind benned találjam.

Benned, fényességem! a ki sugaraddal
Elmerülsz lelkemben, mint a nap a tóban,
S akiért évekig, tenger viharjaként,
Sötéten vivódtam.

Benned s kis tanyánkban, abban, amelyet majd
- Mint fészket a madár - építünk magunknak
S hol bizton mosolygunk, míg ottkünn az élet
Zord idői zúgnak.

Vívja kinek tetszik léte bús csatáját
Szebbnek hitt valóért, képzelt rosszak ellen;
A mi hivatásunk legyen a szelídség,
Az áldás, szerelmem!

Ne akarjunk többet, mint mennyit tehetünk
S csendben tegyünk jót az emberek javára:
Istenhez hamarabb eljut egy halk fohász
Mint a szitok, lárma.

Ha más könnyű szerrel sokra, nagyra vitte:
Bízzuk csak sorsára s boldog-é? meglássuk.
Inkább ápoljunk egy csüggedő virágot
Mint egy embert bántsunk.

Oh hisz a szerencse hajlongó mint a nád
S gondoljuk meg, hogy a siker még nem érdem:
Boldogabbak leszünk munkától fűszeres
Egyszerű kenyéren.

Jer velem s nyugodj' meg! Legyen az a tűzhely
Mely eléd világít, örökre szent neked
S míg én téged védlek, azt védje meg a te
Jó szíved, szellemed.

Bölcs Isten rendelte, hogy az ember küzdjön
S hosszú harc legyen az élet rövid utja, -
De kell, hogy a győztes a gyengét segítni,
Fölemelni tudja;

Vigaszt vigyen annak, ki a csatatéren,
Mint a gladiátor küzdve omlik össze
S hogy: békében élvén, a más vérző sebét
Szeliden bekösse...