A menyekző
Temetni gyűlt talán
E tarka népsereg?
Derű bár arczokon
Szemökbül köny pereg.
Ha szem találkozik,
S barát barátnak szól,
A köny megáradott
Patak gyanánt, omól.
O, nem temetkezés,
Menyekző készül itt;
Nézd ott a vőlegényt,
Az ötvenévü fit.
Rőt arcza lángvörös,
A sanda szem hogy ég!
És bennök epeszín
Sötét féltékenység.
Öröm- s bor-ittason
Szerelmi szót gagyog,
És kurta lábain
Násztánczra gombolyog.
Jobbján a bús ara,
Mint rózsa völgy ölén,
Szép, ifju, kellemes,
Szelíd, jó, csak — szegény.
Ott áll, mintegy halott,
öltözve fényesen;
Nem lát, nem hall, nem ért;
Nem élve, s halva sem.
Az élet-tölt szemek
Aléltan forganak,
És, mintha fénytelen,
A porban nyugszanak.
Ott, hogy ne lássa meg
Kedvesse búkönyét,
Ki bolyg, mint éji rém,
Őrülten szerteszét:
És még is látja őt,
A porban, s mindenütt;
És hallja lágy szavát,
A hárfa-zengzetüt.
De megfagy érzete,
Látván a zord atyát,
Ki sarlott vagyonért
Eladta magzatát.
Pokolnál jobb jövőt
Ki vél e frigy után?
Vadállat tenne-e
Illy szörnyet fajzatán?
Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!