Szerző
Madách Imre

Madách Imre

magyar költő, író, ügyvéd és politikus

1823. január 20. — 1864. október 5.

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 2200 alkalommal nézték meg.
Az oldalra felkerült: 2014. augusztus 16.

Megosztás

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Madách Imre

Egy nyíri temetőn

Kopár homok ameddig lát szemed,
Domb domb után mint órjás sírmezőben,
Poshadt mocsár lent, fent fehér mezében,
Mint kósza lélek, egy-egy nyír mered.

Mély hallgatás - mint földalatti hang
Hallik csak a bölömbika nyögése,
Bíbic-sirás - varangyok ümmögése,
Míg széltől űzve nyargal a katang.

A dombhajláson néma temető,
Nincsen keritve, árnyas fák nem állnak
Őrűl a porladók nyugodalmának,
Csak árvalány-haj, ami benne nő.

Sötétlő fejfák állnak föld felé
Hajolva, hosszú, egyhangú sorokban,
Mint sors betűi, melyekkel nyugodtan
Mulandóságunkat följegyezé;

Nem hirdetvén reményt, sem földi hírt,
Csak kérlelhetlen számokban mutatva:
Hány élet folyt a mindenség dalába,
Mely mint kitépett hang magába sirt.

S a délibáb, ez édes csalfa kép,
Ha néha báját még itt is kitárja,
S tündéri éltet költ a sírtanyára,
Mint dús szivünk, ha a világba lép;

Egy förgeteg jő s széjjeltépve hull
Foszlányokká a képzelet világa,
A kék eget fövényfelleg takarja,
Más nem marad, mint a fejfák alul.

Méltóbb tanyát nem lelhet a halál,
Itt ég föld gyászol összeolvadottan,
Természet s ember csillámló zajában
Ellentétet vérző szűnk nem talál.

Madách Imre aláírása

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!