Érccel mart mezőkön élek, mozdulatlan - - - U - U - - - U - - hantok hullámain, tanyák és csenevész - - - - U- U - - U U - akácok között s szinte magam is U - - U - - U U U - halott földdé omlok a magos Napban. U - - - - U U U - - U Pengve hull a fény s egyszerre körül a levegő - U - U - - - U U U U U U - szitakötő szárnya remegni kezd. Fák nőnek. U U U - - U U - U - - - - Tanyák közelednek. Alig hiszek szememnek: U - U U - U U - U - U - U elémbe toppan a távol s hol előbb U - U - U U - - U U - mégcsak sívó homok hevert s pár réges-régen - - - - U - U - - - - - - kiszáradt gémeskút ácsorgott, szik virult: U - - - - - - - - - U - most friss tenger mozog s lengeti zizegő - - - - U - - U U U U - kék selymét a megnyíló messzeségben. - - - U - - - - U - U A holtnak hitt föld mintha mégis élne: U - - - - - U - U - U megmoccan és emlékezik: habok táncára gondol, - - U - - - U - U - - - U - U örök mozgóra az örök mozdulatlan, U - - - U U U - - U - - tenger síkjára a megfagyott s kiégett - - - - U U - U - U- - tenger síkság! Ó mennyi csengés, dallam - - - - - - U - - - U árad a földből! Őrült játszik itt, - U U - - - - - U - megtöri a holt rendet, tavaszt álmodik - U U U - - - U - - U - hulló tagokkal, talpig néma fagyban. - - U - - - - - U - U Szép délibáb: kápráztató emlék, elzuhant - - U - - - U - - - - U - napjaim csillogása, lélek, eleven fény - U- - U - U - U U U - - e száraz tájban, igázott mezőkön, U - - - U U - - U - - hol majdnem egy az ember és a hang - - - U U U - U - U - ragyogj felém, ragyogj! hadd higyjem én is el, U - U - U - - - U - U - hogy mint tavasszal lázadó, gátat törő habok, - - U - - - U - - - U - U U eljő az én időm is s gazdagabb lesz a föld - - U - U - - - U - U U - ifjúságom fényével s könnyeivel. - - - - - - - - UU U
| A
B
C
A
| 12
12
10
11
| | A
B
B
A
| 14
13
13
11
| ^ Ölelkező rím
| A
B
C
A
| 13
12
12
11
| | A
B
C
A
| 11
15
12
12
| | A
B
C
A
| 11
10
12
11
| | A
B
C
D
| 13
13
11
10
| | A
B
C
A
| 12
14
13
11
| | | |
| Alliteráció |