Szerző
Endrődi Sándor

Endrődi Sándor

költő és író

1850. január 16. — 1920. november 7.

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 675 alkalommal nézték meg.
Az oldalra felkerült: 2014. augusztus 12.

Megosztás

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Endrődi Sándor

Uton

Repülök, - ám e repülésben
Nincs mostan semmi kéj.
Mint komor, sötét, nehéz fátyol -
Borul reám az éj.

Csak sejtem a külső világot.
A rónát, hegyeket;
Most vad erdőkön vágtatunk át,
Majd mélységek felett.

Városra város. Felvillognak
A lámpák ezrei.
Szemem hirtelen, akaratlan
Könnyekkel lesz teli.

A vonat mintha temetőkön
Robogna át velem:
Azt a sok fényt sírhalmokon gyúlt
Lángoknak képzelem.

Temető mindütt, merre járok
És mindütt sivatag,
De szívem minden Szaharánál
Pusztább, sivatagabb.

El, el! Csak tova messze, gyorsan!
Túl bércen, völgyeken -
Valahol távol még kerülhet
Egy szál virág nekem.

Egy csepp a feledés vizéből,
Az üdvből egy parány.
A nyugalomból egy szemernyi -
Talán, - talán, - talán!

Csak zakatolj, száguldozó gép,
Dübörgő kerekek -
És - ki e temetővilágból!
Hadd lássam az eget.

Csak ahhoz az egy sirhalomhoz
Ne járjunk oly közel!
Csak azt az egy sírt hagyjuk el már,
Mely minket nem hagy el!

Endrődi Sándor aláírása

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!