Szerző
Endrődi Sándor

Endrődi Sándor

költő és író

1850. január 16. — 1920. november 7.

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 345 alkalommal nézték meg.
Az oldalra felkerült: 2014. augusztus 12.

Megosztás

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Endrődi Sándor

Láthatatlan koszorúk

Messze van a sírod tőlem
S talán el is van hagyatva,
Koszorumnak gyér virági
Hervadozva függnek rajta.

Ha ki néha arra téved
S látja, milyen árva emlék. -
Magában tán fel is sóhajt:
- No, ezt ugyan elfeledték!

Elfeledték... S én azalatt
Bolygok itten egymagamban,
Nem beszélek soha rólad
S rád gondolok szakadatlan.

Népes utcán, zúgó zajban
Bolygok, mint a vándorárnyék
S oly nagy csend van körülöttem
Mintha temetőbe' járnék.

Sáppadozva nézek széjjel
A hullámzó sokaságon,
És közöttük a te sírod
Mozdulatlan ormát látom.

Látom itt is, látom ott is,
Napvilágon, éjsötétben,
Reám mered mindenünnen
Árván, szomorún, fehéren.

S ha még olyan messze járok,
Nincs az tőlem soha távol,
Idegen föld, idegen ég
Ködéből is rámvilágol.

Lehet bármily veszett kedvem,
Tombolhatok, mindhiába!
Földhöz vágom a poharat
S megyek mindent megutálva.

Odahaza felszakítom,
Kitárom az ablakomat,
S ime, a te távol sírod
Ott áll a kis ablak alatt.

Nézem, nézem, - oh, dehogy van
Elfeledve, elhagyatva:
Hideg kövét égő lelkem
Ölelgeti, csókolgatja.

S míg a bús éj fátyolával
Minden életet beárnyal:
Szívem elborítja titkon
Könnyel, dallal és virággal...

Endrődi Sándor aláírása

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


Elfogadom

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.