Szerző
Vörösmarty Mihály

Vörösmarty Mihály

magyar költő, író, ügyvéd, a magyar romantika egyik legnagyobb alakja

1800. december 1. — 1855. november 19.

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 668 alkalommal nézték meg.
Az oldalra felkerült: 2014. augusztus 9.

Megosztás

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Vörösmarty Mihály

A közelgő veszedelmeknek iszonyú csapásit képzelő szivnek panasszai

Hogyha az erdőkön lett volna világra jövésem,
S ott egyedül lettem volna reszketve magam,
S a zuggó fák közt rettegtem volna vadaknak
Ordító szavokat, s küszködözéseiket,
Ily vad borzasztó esetek közepette meghuzván
Én magamat, nyelvem forgana szótalanúl.
Mostoha sorsomnak szomorú kebelébe kijutván,
Tám lekötött nyelvem megszabadulna nekem.
Most, mikor Istenség szollást is engede, némán
Hallgatnék, nyomorúlt s bal esetekre kiszánt,
Oh, jó s rossz esetek igazán kiadója Teremtőnk
Távoztasd, ha lehet, e panaszimnak okát.
Sirjához közelit bajoló pályája Atyámnak
Egymást váltogató emberi évek után.
Tagjai csüggednek, s már teste is romlik hanyatlik,
Oh mire jut, mire jut ennyi veszélek után!
Oh Kedves Nemzőm! Szűlőm! és Kedves Öcséim!
Nénéim! Hugaim! Oh mire jut fejetek!
Tám valamely idegen még szán fetrengni veszélbe
Színből s még mélyebb károsodásra hozand?
Tám idegen nemzet gyilkos uradalmai által
Kínoz? Mely szomorú, és bal esetekre juték!
Távozz, oh, komor éj rút fellege, menj el előlem
És ti csalárd Sorsnak képzeti tűnjetek el.

Pest, 1817

Vörösmarty Mihály aláírása

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!