Somlyó Zoltán

Öreg kórista

Ott láthatod a kávéházban,
mint rendes vendég odajár.
Egy ujság reszkető kezében,
de sosem rendel.

Csak ül helyén s öreg szemével
köröskörül bámészkodik.
Elaggott háta puklás, görbe.
És mindig éhes.

Ha esznek a szomszéd asztalnál,
csámcsogni kezd és izgatott.
S zavarba jő, ha rája néznek -
szegény öreg.

Fillérekből él még ma is csak,
az inge piszkos és gyürött.
A körme hosszú s nagyon piszkos -
nincs szappana.

Ha fiatal színészek jönnek,
a szeme lángol, réveteg.
Ó, ő is volt rég hősszerelmes
lenn Tápión!...

Sőt: még szerelmes is volt egykor,
szeretője is volt neki...
De mint a hangja s mint az élet:
elhagyta ő is.

Néha dúdolni kezd magába
mély basszús-hangon reszketeg.
S ha gikszer csuklik ki a torkán,
köhögni kezd el.

Ilyenkor könny jő két szemébe
és a kávéház elsötétül.
Elferdül öreg csupasz ajka,
mint egy gyereknek.

Az ember szinte arra vár, hogy
a sarokból kilép egy asszony,
hozzája lép, megsimogatja
és kézen fogja.

És hazaviszi nagy vigyázva,
megeteti nagy szeretettel.
Levetkőzteti, ágyba rakja
s mesét mond néki...