Fejfa
Meghozta gyümölcsét
Zöld ágam; az ágnak alatta,
A hontalan útast
Kért nyúgalom árnya fogadta,
S a vész idején menekülve alám:
Rá védve borúlt leveles koronám!
S engem, ki tenyésztem
A messze vidék örömére:
A törpe halandó,
Fejszét derekamra ki mére,
Hogy több tavaszon ki ne hajtson az ág,
Őrnek siri lakja tövébe kivág.
És akinek ifjú
Bimbót s levelet hoza ékül
Száz új kikelet, most
Rajtam rohadás moha zöldűl.
Lombon zene csattog, a fülmile búg;
Itt éji sirok riadó ura zúg.
Őt, sirja ölében
Porladva ki fekszik alattam,
Meghozva gyümölcsöm,
Érdemre ha nézsz, meghaladtam!
Hosszú kora puszta, miként az ugar,
Hanját feledés lepi s asszu avar!
Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!