Ovidius tükröt ajándékoz Meának
Csekély ajándék, érzem, megveted.
Ovid nem adhat drága gyöngyöket,
Méltót, a legszebb női nyakra,
Fogadd e tükröt. Párkák mühelyébül,
Örömből, könyből, igazságból készül
És hüség minden kis darabja.
Nyugodt a mélye, mint egy szép halott.
Életre serken, ha te akarod.
Veled kacag a balgaságon
És veled sír, a leghivebb barátod,
Ha a vihart, daccal tombolni látod,
Mely végig vert egy rózsaágon.
Fogadd e tükröt, Mea, áldott nyár!
Párkák kezében hervad a fonál...
Botor, ki fejét búnak adja.
Kifoszt az ősz ifjuságot, ékességet.
A tükör mélye el nem ámit téged:
Ovid marad a Mea rabja.
Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!