Szerző
Endrődi Sándor

Endrődi Sándor

költő és író

1850. január 16. — 1920. november 7.

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 810 alkalommal nézték meg.
Az oldalra felkerült: 2014. augusztus 4.

Megosztás

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Endrődi Sándor

Vérző szimbolum

I.

Szeretetlen földön
A legtisztább szívvel
Krisztus szeretett.
Nagy, isteni voltál
Ember nem tűrhette:
Megfeszíttetett!

Végzetünk azóta,
Hogy a nagy szeretet
Mindig fáj nekünk,
S mikor a szegény szív
Túlárad: legtöbbet
Akkor szenvedünk.

II.

Köröttünk verőfény,
Ragyogó természet,
Fénylő csillagok...
De belül lelkünkben
Valami fájni kezd,
Tompán fölsajog.

Mi az, mi hirtelen,
Üdvösség, gyönyör közt
A szívünkbe vág?
- A homlokát tépő
Töviskoszorúból
Egy-egy éles ág...

III.

Igen! az ő búja,
Töviskoszorúja
Fényen és borun -
Mindig elénk villog,
Mint egy örök-igaz,
Vérző szimbolum.

Nagy eszme nem győzhet,
Halhatatlan nem lesz.
- Krisztus a tanunk! -
Csak akkor, ha érte,
Mint ő cselekedte,
Mi is - meghalunk!

Endrődi Sándor aláírása

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!