Szerző

Kenézy Lajos

református lelkész, költő és fordító

1818. — 1849. március 22.

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 420 alkalommal nézték meg.
Az oldalra felkerült: 2014. augusztus 3.

Megosztás

Címkék

Kenézy Lajos

Hajnalon

Borúit égen sötét felhők között
Borong a félhold halvány képivel.
Az ifjú kél, s magányiban remeg,
Hogy a hajnal csak búra költi fel.
Az égre vét elsőben is szemet,
A mint szobája ajtaján kilép.
De halva látja még az életet,
S titkos fohász foglalja el keblét.
Sircsend parancsol a természetben,
Mint a halottak bús országában.
Nincs hang, melly zajgó éltet hirdessen,
A hol napon át élet, s érzet van.
Nagy mélyen szenderegve nyúgoszik
A nagy világ, s álom karjába reng,
A midőn keblem feldobog, s hevült
Szerelmében elsülyedten mereng.
Feldobban keblem zajgó verése,
S a holddal versenyez futásában.
De mért? tán keblemnek lángérzése
Jobb, elhamvad föllobbanásában!
De mit zúgok én illyen helytelen?
Valyon nincsen é, ki most ébren van,
És rólam is hasonkép érezzen,
Vagy álmodjék rólam szép álmában?
Oh van, kedves sejtés a kebelnek,
Van a ki álmot alszik helyettem!
Van, és igy pereim könnyebben telnek
Van, a ki sóhajt egyet érettem...
Borongj sápadt hold a borult égen,
Rezegj le csillag lámpafényivel,
Ne hidd, hogy búra, — elmúlt az régen,
Ne hidd, hogy ifjad búra kelne fel.
Víg ő, de tőled mégis egyet kér:
Vígy álmot a kedves szempillára!
Vagy ha szolgálatod semmit sem ér:
Ugy haljon el bájfényed sugára!

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom