Vörösmarty Mihály

Egy barátomhoz

A vigaság néked nem tetszett, minthogy egy s-el
Írtam az új költők helybenhagyása szerént.
Ők azt megmutaták, mért jobb igy írni, s azonnal
Mert jónak láttam lenni, követni merém.
Hogyha talán még ezt nem volt megtudni szerencséd,
Arról nem tehetek, régi szokásod hibás.
S míg némely helyeken gáncsot lelsz, s jegyzed hibámat
Egynéhány szónak módi szabása miatt,
Tévelgesz, mikor azt mondod versembe hibának,
Ami hasonlóan versezetedbe forog.
Nálam puszta magány csendét olvashatod, ámde
Nálad is a hegy alatt lakni magányba lehet.
Én vele élni merék, minthogy nem tartom hibának,
Hogy vele élsz, téssz így készakarattal hibát.
Feddesz az életnek tavaszát, hogy festi viránnyal
Tollam, kezdőjét fedjed, ha bíztat eszed.
Mondod: csúfítom nyelvünk természetes hangját
(Amit más érzés helybe nem hagyna talán)
Megcsalatol, magad azt, még jobban rontod hibásan,
Irva tejes, teljes, és ijen, illyen helyett.
Millyen helyett mijen, így másokat írva csigázod
A szavakat, s törvényt szabni mer újra kezed.
Sok gánccsal rakodott lévén így feddeni mertél
S önn gáncsid nemeit számba se véve perelsz.
Végre hogy egy rövidet tettem legelőre, holottan
Igy szólsz, hosszúnak kellene hangzania,
Vagy sokat olvastál keveset vígyázva, kitetszik,
Vagy különös gondod nem vala erre soha.
Lássad. - Azomban egyet mégis jól mondasz, hogy a h-át
Nem mindég egy arányt vettem, hibáztam-e hát?
Rájnis köz-hangot rövidít a h-ának előtte;
Amikor a h-á más szó elejébe vagyon.
Révai hosszabít mindég. De Virág s egyebekként
Mind a két módot már ma követni szabad.
Hogy pedig a dalt én mind eddég írtam egy l-lel
Láthatd józan okát, s nincs okod, hogy kinevess.