Endrődi Sándor

Csokonai sirjánál

Első leány.

Jertek, jertek, leányok,
Borítsuk el virággal,
Rózsákkal, narciszokkal,
S csipkés szőlőlevéllel
Mi régi jó poétánk,
Vitézünk síri hamvát!
Ki egykor annyi tűzzel
Dalolt a szerelemről,
És olyan játszi kedvvel
A gondűző italról:
Dalt érdemel s virágot.
Álmatlan álma mellé
Daloljunk bort, szerelmet,
S hintsük be síri hamvát
Csipkés szőlőlevéllel,
Rózsákkal, narciszokkal!

Második leány.

Jertek, jertek, leányok,
Öntözzük drága hamvát
Enyhítő könnyeinkkel!
Nem volt ő víg poéta,
Szomorú, fázó ember,
Boldogtalan legény volt.
Vergődő lelke gondját
Nagy szíve mámorával
Álcázta s zokogását
Kacajba fojtogatta;
Dalolt, mint tövisek közt
A szívét összevérző
Bús csalogány dalolgat.
Jertek, jertek, leányok,
Öntözzük drága hamvát
Enyhítő könnyeinkkel!

Harmadik Leány.

Jertek, jertek, leányok,
Tűzzük fel sírkövére
A hála koszorúját!
Vidám vagy szomorú volt:
Mindegy már hült porának.
Sírjából nem az átélt
Keservek gyásza száll föl,
De halhatatlan élet
Tündöklő fénye árad,
Való, örök dicsőség.
Amiről álmodozva
Zengett bús vándorútján:
Megjött az emberibb kor,
Mely lánglelkét megérti,
Leborul emlékénél
És hamvában is áldja!

Mindhárman.

Jertek, jertek, leányok!
Álmatlan álma mellé
Daloljunk bort, szerelmet,
S hintsük be síri hamvát
Csipkés szőlőlevéllel,
Rózsákkal, narciszokkal!