Tárogatóhang
Reményünk fogyatán
Egy-egy régi nótán
Fájó szívvel merengünk,
Mintha minden búnkat,
Szomorúságunkat
Bele kéne temetnünk;
Pedig ha mi bánat,
Abban mind feltámad
A mi régi keservünk.
Száll a nap, száll a nap,
Bujdosó kuruchad
Itt is, ott is felrémlik;
Mögöttük dúlt tanyák,
Előttük a Kárpát
Havas orma fehérlik...
Ami mult, el nem mult,
Minden seb megújult,
Szegény szívünk elvérzik.
Iszonyú történet!
Így élni nem élet:
Nyomorúság, gyalázat.
Te cudar németség,
Há! meddig téped még,
Meddig nyúzod hazánkat?
Ha kiben egy csepp vér:
Alamizsnát nem kér,
De jussáért föllázad!
Hadd harsogjon újra
Fenn a Hadak útja,
Idelenn a Kárpátok!
Hadd fulladjon végre
Porba, sárba, vérbe
A kétszázados átok!
Egész nemzet álljon
Csatasorba bátran!
Rákóczi szól hozzátok.
Dobosom, dobosom,
Udvari dobosom,
Ha valaha, most verjed!
Mint mikor viharba
Az Isten haragja
Eget-földet megrenget,
Mintha végítélet
Ébresztője volnál -
Rézdobodat úgy verjed...
Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!