Bálint György

Egy isten: a villany

Nekem csak egy istenem van és ez: a villany;
Kábelek izzó, üzenő erdeje,
Drótok milliárdjai, szent magasfeszültség,
Turbinák, dinamók búgó hadserege,
Hirdető fényszavak glóriája a felhőkarcolókon
És a szoba csendjébe zendülő százhangú rádió:
Mind rohanó zuhogással ölelik át a világot
És száguldásba hajtják az élet ütemét.
Villany: isten, ami belehasít igazul
Minden misztikus, szépet hazudó homályba
S minden förtelmet vakítón kivilágít;
Villany: isten, ami hideg izzással tündököl
A nyomor és a pusztulás fölött
És besugározza a haldoklók vergődését a kórházi ágyon;
Villany: vakító isten, ami szétharapja az illuziókat,
Isten, ami rohamba indítja az életet,
Ami előtt nem titok semmi,
Ami meglátja a legrejtettebb hazugságot
És meghallja a hangokat minden sarkáról a világnak,
Villany: isten, a valóság egyszínű, fehérlő istene,
Villany: isten, az indulás szédítő, lendítő istene,
Villany: isten, a pusztítás praktikus, fölényes istene,
Kinek oltárán egy biztos gombnyomással
Bűnös embereket áldoz Amerikában a társadalom.