Remete
A kemény kősziklák kietlen kebelében,
Járatlan barlangok elrejtett mély öblében,
A vadon erdők közt találtam kedvemet,
És lelkem-kihültig itt töltöm éltemet.
A büszke szin világ sétáljon fris bársonyban,
Egy kevés rongygyal is béérem én azonban.
Ma holnap a kigyók felbontják testemet,
Az apró férgecskék elosztják bélemet.
Tobzódó torkosok felkészült jó lakási,
A borral töltöző iszákok tombolási
Nem kisztik torkomat; én nálom édes iz
Egy marok fű gyökér, egy ital forrásviz.
Ha buba merülek, ha szivem kezd lankadni,
Ébreszt a forgó ég, vigasztalást tud adni,
Éjjel a csillagok viditják szivemet,
A hajnal felderül, meghozza kedvemet.
Ha test, vér megindul, háborgat rut ostrommal,
Böjttel sanyargatom, megtöröm ostorommal,
Tüskébe keverem áruló testemet,
Igy óltván tüzeit, megmentem lelkemet.
Eltelvén napjaim, nem félek a haláltul,
Elválok örömest ez árnyék rossz világtul,
Ohajtva járulok tehozzád Istenem!
Jutalmam, örököm, kincsem és mindenem.
A lelkem öltözik, reméllem, fényességbe,
A csontom itt hever, mig társul megyen égbe,
Egy buzgó gondolat engem itt temete;
Ha kérded, ki valék: - egy szegény remete!
Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!