Reményik Sándor

Papp Demeter kalauz

Voltam sokak becézett betege,
Lázrózsáimat rózsa fedte be,
Rózsa, szekfű, dáhlia, viola:
Virágba borult a betegszoba.

S barát, ismerős: tenger szeretet
Nagy ívpapírra rótta fel nevét,
Mert hozzám belépni nem lehetett.
Gyűltek, gyűltek a nevek hosszú sorba,
Illatos, színes, dús, tarka csokorba.

S nevek közt egy név:
Ahogy felbukkan nagyhirtelenül,
Szegényen, szürkén, ismeretlenül
Pár szál virág szerény kíséretében -
Nem tudom, mi zeng e muzsikátlan névben:
Papp Demeter kalauz.

Kicsiny néptengeremnek foszlányhabja -
Betegágyamig vajjon mi loccsantja?
Tán egy versem hullt harmat gyanánt egyszer
Búterhes homlokára?
Tán egy színem vegyült el valaha
Csíraként gondjai szürke porába?
Álmom tán verejtékét szárítgatta.
Tüzem tán fojtott tüzét szítogatta.
Betegágyamnak barna éjjelébe
Mért lép be most kopott munkás-zekébe,
Növekvő, világító csillagképen,
Fogyó erőm felcsapó lángjaképen
Papp Demeter kalauz?

Azt hittem, hogy gyökértelen vagyok -
S íme, gyökerem van,
Gyökerem van,
Gyökerem van a népben!
A titokzatos mélyben,
Túl baráton is ismerősön túl
Az ezerarcú ismeretlenségben.

Ívpapíron nevek,
Színesek, illatosak, hosszú sorba -
Dús, tarka pompás, ragyogó csokorba,
És mindenikre megdobban szívem.

De egynek láttán szökött szemembe könny.
Ismeretlen testvérem,
Árva magyar,
Egy a népemből,
Papp Demeter kalauz:
Köszönöm.