Csalatkozás
Csak álmodám, hogy szép az élet,
Mert lelkem sirva látja már,
Hogy rózsakoszorúja fölött
A fergeteg pusztitva jár.
A bibor levelek lehullnak,
A tavasz fénye eltünik,
S a cserjelomb királyi fészke
Dalával végkép megszünik.
Erdő, mező borongó ködnek
Hordozza szürke táborát,
Mely annyi tündérszép virágnak
Emészti édes illatát!
Elhágy szivemnek égi lángja,
A gondok örvényébe száll,
S a láb, mely eddig szabad bércen,
Most rablánc gyürüjében áll.
De kínos ily csalatkozás!
Hogy szép az élet, álmodám,
És te, ki alkotál, teremtő,
Tán benned is csalatkozám.
Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!