Sárosi Árpád

Temetés

Künn a város szélén
Egy csöndes utcából,
Nagy, szivtelen gőgtől,
Hiuságtól távol -
Szűk koporsót visznek.
A lehunyó napnak,
Hervatag sugára
Ráhull koszorutlan,
Egyszerü fejfára,
Ráfonódik disznek.

Most viszik pihenni
Az édes anyámat -
Ki a szenvedésben
Soha el nem fáradt,
Mártirok mártirja...
Ezer bánatának,
Néma szenvedésnek,
Az minden jutalma,
Hogy pihenni tér meg
Virágtalan sirba.

Ne hulljon sirodba
Könnyeimnek árja...
Ha szivedhez érne
Felérezne, fájna...
Fájna a szivednek...
Vissza kivánkoznál
Türni értünk ujra,
Friss tövist kötözni
Mártir koszorudba...
Pihenj meg, pihenj meg.