Ölvedi László

Elnézem a Göncölszekerét

Elnézem a Göncölszekerét;
Lámpásai pislán lobognak
Kék mesgyéjén a csillagoknak.

Mámoros csönd árad szerteszét,
Halkan pöng a tücsökmuzsika;
Szinte kiált a némaság.

Néha mordul, néha hallik a
Kertek alján kutyaugatás,
Ha zörrenve csikorog az ág.

És a pusztán jár az álmodás,
Hinti szerte bűvös mákonyát...
De jó annak, aki még hiszi,
Hogy az álom igazat igér;
Üdvnek tartja a hit mámorát,
Mely mint a táltos, ragadja, viszi...

És mikorra csillagokig ér,
- Csillámlik az ezüstszürke por -
Döbbenve néz, sok büszke álma
Piros tüzű, sebes meteor,
Mely lobban - s lehull az éjszakába.