Ölvedi László

Miatyánkom

Ne higyjetek hideg arcomnak.
Forrongó vulkán a lelkem;
Hamu alatt a zsarátnokot
Lángoló életre keltem.

Húsz év tüzét lobogja vérem.
Ragyogón, pirosan, szépen.
Hiába raknak béklyót kezemre,
Hajrás erővel szerte tépem.

Minden áldott, szerelmes csóknak
A lelkemben csattan a mása;
És belőlem hajt uj virágot,
A mámoros sziv kacagása.

Ami tiétek, mind enyém volt;
Csókos, rózsás, virágos kertem
Megnyitom ma, hiszen először
Minden szépséget én öleltem.

A vágyatok zuhogó láva;
Azt hiszitek, engem nem éget?
Önmagamnak cserepes ajkkal
Mondok nemet, százszor keményet.

És ezerszer mondom el egy nap,
Miatyánkom lőn e tagadás;
S míg egyedül állok a végen,
Ne is legyen soha, soha más.