Csizmadia Sándor

A nőkhöz

A nagy világ egy harcmező,
A nép egy hadsereg,
Hegyen, völgyön a szabadság
Zászlói lengenek;
Régóta folyik már a harc,
Vagy élet, vagy halál
Zászlónk ott fönn az ormokon
Erős, szilárdan áll.

A szolgaságba vert világ
Áll a csata terén,
Hogy számon kérje: hát miért
A rabbilincs kezén?
A szabadságért küzdenek,
A jogért vívnak ők:
Mi nékik fáj, az néktek is,
Föl a csatára nők!

A multra emlékezzetek,
Borzalmat kelt a kép,
Szégyent, gyalázatot hozott
Rátok mindig a lét.
A bosszúra tüzeljenek
E gyász, sötét idők.
Élet-halál, de győzni kell,
Föl a csatára nők!

Virágoknak hirdessen bár
Hazug, csalárd ajak,
Rabok vagytok s ti nyögtök egy
Átok súlya alatt.
Hazugság bármit mondanak
Aljas hizelkedők.
Az óra üt, előre hát,
Föl a csatára nők!

A nő-szív jóra, szépre kész,
Lobogjon föl a láng,
Dúljon a harc, egy szebb jövő
Virrad nyomába ránk.
A szertegázolt gaz helyén
Virítnak a mezők;
A jog rózsái nyílnak ott,
Föl a csatára nők!

Oh, nem lehet azt tűrnötök,
Hová sülyedt a nép...
A proletárnő gyermeke
Csak aljas söpredék.
Porig alázza meg magát
A vérszopó előtt,
Szolgát ne szüljetek soha.
Föl a csatára nők!