Szerző

Samarjay Károly

jogász, ügyvéd, költő és királyi tanácsos

1821. április 6. — 1894. április 27.

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 1476 alkalommal nézték meg.
Az oldalra felkerült: 2014. április 21.

Megosztás

Címkék
Kedvencnek jelölte

Samarjay Károly

Téli csillagesés

Lassan csörögve hulltak el
A sárga levelek,
A fák nagyot ásítva fel
Az égre néztenek.

Az égnek lenge csillaga
Szerette a tavaszt,
De látta az elpusztulást,
S busongva nézte azt.

Szerette a nyár lombjait,
A zöldes berkeket;
Mind elhalának mostan ők,
S a csillag könyezett.

Könye magasról hulla le,
Elhagyván az eget,
S mert fájdalom szülöttje volt,
Hulltában megjegedt.

És hóalakban szálla le
A fák tetőire,
Ágakra fagyva, mint jegec,
Csapokban csünge le.

Hó ült a hosszú ágakon,
Köd volt a völgyeken,
Varjak röpültek a mezőn
Károgva, éhesen.

A csillag téli éjeken
Zöld falevél helyett
Tündöklő jégcsapokra lát,
S búvában megrepedt.

Eltűnt az égnek táv ürén
A menny és föld között,
Magasban fénylő társai
Látták kihúnyni őt.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!