Kígyó, reszelő
Egy éh kígyó bement egy kovács műhelybe,
Acél reszelőre hol talál egy helybe,
Ételnek vélvén azt, rámegy hogy felfalja:
Azonnal nyelvével szívja, szopja, nyalja.
Örül a reszelőt hogy jó formán vérzi,
De a maga vérit hogy issza, nem érzi;
Az acél vériből szegény addig szopott,
Hogy a maga nyelve már csaknem elkopott.
Végre a reszelő megszánja bús sorsát,
Mondván. Míg belőlem elnyalhatsz egy morzsát,
Előbb nyelved és szád búcsút vesz magától:
Én csak időnek félek a fogától...
Nektek szól e lecke, kik az ártatlannak
Hírét marcongjátok, s nem árthattok annak,
Mert marástok után nem maradnak sebek,
Oh, holdat ugató veszett s dühös ebek!
Érc gyanánt van neki a hű ártatlanság,
Melyben kitördeli fogát a hazugság.
Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!